A romániai Szeben megyei Oltszakadát 650 lelkes falu, ahol ma mindössze 120 magyar él. A szakadáti magyarok különösen ragaszkodnak nyelvükhöz, szokásaikhoz, hagyományaikhoz és a vallásukhoz is egyaránt. A húsvéti kakasütés szokását mindmáig megőrizték és évről évre új szereplőkkel mutatják be, mert a fiatalság itt még nincs fogyatkozóban.
Szakadát Dél-Erdély egyik leghíresebb magyar kulturális szigete. A lakosság összetétele az elmúlt évszázad során szinte alig változott ez is tükrözi a közösség rendkívüli életképességét. A helyi lelkész egyben tanító és kulturális szervező is.
A közösségi élet teljes mértékben a templom körül zajlik, illetve a gyülekezeti teremben, amely egyben kultúrházként is szolgál.
A faluban jelenleg 25 gyermek jár heti rendszerességgel vallásórás csoportba. Konfirmálás pedig kétévente van a faluban. Nagyon sok a fiatal házas, nem mondható el, hogy a gyülekezet elfogyatkozóban lenne, és nem szórványként tekintenek magukra, hanem kisgyülekezetként.
Szakadátban napjainkban is él a húsvéti kakasütés szokása. A falubeli ifjak húsvéthétfőn egy élő kakast ítélnek halálra. Az élő állat feláldozása, a díszes népviselet és a hely népszokások teszik igazán különlegessé az eseményt.
A kakasütés a környező népek szokásvilágában is megtalálható. A szakadátiak elmondása szerint azért kell megütni évről évre a kakast, mert az hajdan az ellenség elől bujdosó népét kukorékolásával elárulta népét.
A kakast a réten egy cövekhez kötik, majd a legények próbája következik, vajon ki méri a halálos ütést a jószágra, és ki tudja felmenekíteni az áldozati madarat a közeli fűzfára?
A legények a faluban kihirdetik a húsvéti vacsora és bál időpontját ahova mindenki hivatalos, főfogásként pedig természetesen a megütött kakas került terítékre.
kakasütés
különböző alkalomkor előforduló → népszokás, amelynek során egy vagy több kakast, esetleg tyúkot ölnek meg: agyonütik, lemetszik a fejét vagy lelövik. Ismeretes a → farsang, a → húsvét, a → lakodalom, az → aratás hagyományában. A szokás menete helyenként változó volt. A brassói Hétfaluban húsvét harmadik napján az iskolás gyermekek a község játékra alkalmas helyén bizonyos távolságra egymástól két cöveket vernek a földbe. Az egyikhez egy hizlalt kakast, a másikhoz egy hizlalt tyúkot kötnek. A fiúk a kakas, a leányok a tyúk irányába helyezkednek el. A feladat az, hogy a cövekhez kötött kakast a fiúk agyonlőjék (kakaslövés), a tyúkot pedig a leányok agyonüssék. A fiúk a halálos ítéletet nyíllal, a leányok egy bottal hajtják végre. Közben egy sajátságos éneket énekelnek, amelyben a kakas szomorú sorsát panaszolja el (→ kakasének). Brassó megyében néhol nem a kakasokra, hanem egy táblára rajzolt kakas ábrájára lőttek nyíllal. Aki a tábla közepére festett fekete pontot eltalálja, az a győztes. A két állatot a versenylövés után megölik, elkészítik és elfogyasztják. Baranyában húshagyókedden a legények a kocsma udvarán cövekhez egy kakast kötnek. A kakastól mintegy húsz lépésnyire bekötik a legények szemét, kezükbe csépet adnak. A cél az, hogy bekötött szemmel a kakashoz találjanak, és azt cséppel agyonüssék (kakascséplés). A szatmári Felsőbányán lakodalom alkalmával a vőlegény feladata volt, hogy a násznép jelenlétében, bekötött szemmel egy cövekhez kötött kakast agyonüssön egy doronggal. Miskolcon, Borsod és Gömör megye némely falvában a kakast szintén lakodalomban ölték meg. A kakasra „bírósági” végzéssel mondják ki a halálos ítéletet, és karddal vagy késsel lemetszik a fejét (kakasnyakazás). Kolozsvár környékén aratáskor egy kakast a gabonaföldön beásnak a földbe, csak a fejét nem temetik be. Egy legénynek a kakas fejét kaszával egyetlen suhintással le kell metszenie. Ha ez nem sikerül, az emberek megrettennek, a legényt egész éven át vörös kakasnak nevezik, és úgy vélik, hogy az aratás a következő évben rosszul sikerül. A kakasütés ismeretes a szlovák, cseh, lengyel, német, osztrák és más nép hagyományából. – Irod. Ujváry Zoltán: Az átadás-átvétel és a funkció kérdései egy népszokásban (Műveltség és Hagyomány, 1961). Zíbrt Čenĕk: Veselé chvile v zivote lidu ceského (Výsehrad–Praha, 1950).
Bătutul Cocoşului
La numai 30 de kilometri de Sibiu, a doua zi de Pasti aduce localnicilor din Sacadate bucuria tinerii unui obicei stravechi. Credinciosii evanghelici de etnie maghiara din satul Sacadate duc mai departe un obicei pastrat nealterat din mosi-stramosi.
Evenimentul este unic şi atrage an de an toată suflarea satului în care trăiesc laolaltă români şi maghiari.
Bătutul Cocoşului este un obicei apărut în urmă cu sute de ani, pe când turcii au invadat plaiurile sibiene. Oamenii din Săcădate au suferit cumplit atunci din cauza unui cocoş, iar acum, în fiecare an un cocoş este sacrificat printr-un ritual anume, ca şi odinioară.
”Tradiţia zice că mai demult când turci au fost aici şi au atacat oamenii, aceştia s-au dus în biserică. Au stat în linişte şi au aşteptat ca turci să plece de aici. Un cocoş a fost cel care a anunţat turcii că oamenii sunt acolo în biserică şi atunci acestora le-a fost lesne să găsească sătenii. Au murit mulţi oameni. De atunci cocoşul în fiecare an trebuie să plătească pentru fapta lui. O ceată de juni, însoţită de o ceată de fete duc cocoşul pe un câmp la marginea satului. Acesta este atins de fiecare băiat din ceată cu un băţ lung de patru metri. În momentul în care judele aruncă jos băţul, ceilalţi băieţi aleargă după el să îl prindă, iar dacă nu reuşesc acest lucru, trebuie să îl ducă pe umeri înapoi în sat şi cu cocoşul sacrificat în mână”, spun bătrânii.
Chiar dacă nu a fost popularizat mai deloc, pitorescul obicei al „Bătutului Cocoşului” atrage sute de oameni şi chiar turişti de pe alte meleaguri. Localnicii se mândresc cu acest obicei şi se bucură că el este dus mai departe de tineri.